Csak mert nagyon tetszik ez az írás!
Megkértem az életet, hogy adjon még egy esélyt a szerelemre, de ezúttal úgy, hogy a vágy kölcsönös legyen, és ne csak egy véletlen egybeesés vagy inkább az a fajta kapcsolat, amikor az emberek könnyedén betöltik azokat az űröket, amelyeket mások hagytak maguk után.
Nem, én nem ezt akartam, valami valódit kértem. És amikor valódit mondok, egy olyan személyre gondolok, aki hozzám hasonlóan törött, de bátor és harcol az álmaiért. Valakit, aki nem rémül meg a szerelem érzésétől, aki látja az én káoszomat, és nem fél attól a robbanásszerű óceántól, mert képes meglátni a naplemente mögötti világot.
Olyan embert kértem, aki a legkisebb dolgokat is értékelni tudja, hogy azokat naggyá tegye. Valakit, aki megtanulta szeretni önmagát, miután darabokra tört. Aki darabonként összefoltozta magát, eltávolítva a felesleges dolgokat, hogy csak az maradjon, ami fenntartható. Aki képes tükörbe nézni és elfogadni önmagát, és önmagán dolgozik a változásaiért, nem azért, hogy másokat kielégítsen. Számomra ez egy teljes ember, mert nem keres megváltást, hiszen már megmentette önmagát! Pontosan így kértem, mert ez volt az én utam, amit megéltem, megélek és napról napra fenntartok.
És bár őszinte vagyok, azt hittem, sosem fog eljönni, mert manapság a szerelem eldobhatóvá vált – használják, majd eldobják. Mindezekkel együtt csak hiú ábrándokat teremtettem a fejemben, szereplőket formáltam meg levelekben, címzett nélkül, annyit sóhajtoztam egyedül, hogy néha a hold is megszánt.
És amikor azt mondtam, hogy többé nem akarom, megjelentél te, a tenger közepén. Téged láttalak meg a sötétségemben, valamiért az első pillanattól kezdve éreztelek, és nem tudnám megmagyarázni, miért, de békét láttam, amikor rád néztem. Ma hálás vagyok a szívem mélyéből, mert minden beteljesült, nem akkor, amikor én akartam, nem! Hanem akkor, amikor az élet úgy döntött, hogy találkozzunk az úton, hogy táncoljunk a szerelem utcáján, felismerjük egymást a szív sugárútján, és megcsókoljuk a józanságot, miközben öleljük egymást, szabadjára engedve egy érzést, amely napról napra táplálkozik a szeretetből.
Ma sóhajtok, mert a lehetetlen valóra vált. Újra beleszerettem a szerelembe, az apró részletekbe, a szívbe.
Ma lassan, nagyon lassan beleszeretek az én másik felembe, aki úgy érkezett, mint egy tolvaj a magányomban, hogy elfoglalja a szívem azon helyét, amelyről sosem gondoltam volna, hogy betöltik... - Ági Homonnai -2024. november 13.
