Mikor segít, és mikor válik teherré?
Miért tanulunk meg alkalmazkodni?
Az alkalmazkodás képessége már gyerekkorban kialakul. Alapvetően a túlélésünket szolgálja: kisgyermekként a környezetünktől függünk, és ha ők nem gondoskodnak rólunk, nem tudunk életben maradni. Felnőttként is szükségünk van erre a készségre, hiszen számos helyzetben segít bennünket. Például ha reggel nincs kedved munkába menni, de mégis összeszeded magad és bemész – ez is az alkalmazkodásod eredménye.
Ez a fajta alkalmazkodás tehát fontos, sőt, nélkülözhetetlen. A gond ott kezdődik, ha valaki túlzott mértékben alkalmazkodik. Ennek gyökerei gyakran a gyerekkorban keresendők: ha egy gyerek azt tanulja meg, hogy csak akkor szerethető, ha lemond saját vágyairól, felnőttként is hajlamos lesz háttérbe szorítani önmagát mások kedvéért.
Mi számít túlzott alkalmazkodásnak?
Akkor beszélünk túlzott alkalmazkodásról, ha valaki rendszeresen figyelmen kívül hagyja a saját szükségleteit, hogy mások elvárásainak megfeleljen. Fontosabb számára, hogy jó színben tűnjön fel mások előtt, mint az, hogy önazonos legyen. Még akkor is ad, ha nem kap vissza, és nem zavarja, ha a segítőkészsége viszonzatlan marad.
De ennek ára van: a kielégítetlen igények idővel feszültséget, frusztrációt és kedvetlenséget okoznak – ahogyan a szexuális kielégületlenség is. Ugyanez történik, ha más, fontos belső szükségleteinket nyomjuk el.
Túlzottan alkalmazkodó vagy? Így ismerheted fel:
- Úgy érzed, senki sem figyel rád, a véleményed nem számít.
- Tipikus gondolataid: „Nem nagy dolog, igazán megtehetem neki.”, „Úgysem történik az, amit én szeretnék.”
- Vágyak helyett csak akadályokat látsz: „Nincs rá pénzünk.”, „A gyerekek mellett ezt nem lehet.”, „Ennyi idősen már minek?”
- Elvesztetted a kapcsolatot a saját igényeiddel: „Nem is tudom, mit szeretnék.”, „Irigylem azokat, akik pontosan tudják, mit akarnak.”
A társadalmi minták szerepe – férfi és női alkalmazkodás
Az alkalmazkodás nemtől is függhet: sokszor eltérő elvárások nehezednek férfiakra és nőkre.
Férfiak esetében két gyakori típus figyelhető meg:
1. A „családfő” típus, aki akkor érzi magát hasznosnak, ha mindenáron gondoskodik másokról – még saját egészsége rovására is. Egy férfi ügyfelem egyszer így fogalmazott: „Addig van jogom élni, amíg a családomnak szüksége van rám.”
2. Az „anyuka pici fia”, aki sosem válik le a szülőkről, nem felnőtt férfiként él, hanem a gyermeki függés állapotában marad. Ehhez is nagyfokú alkalmazkodás kell – de az önállóság rovására.
Nőknél az alkalmazkodás gyakran a „jó anya” szerep elvárásához kötődik: természetesnek veszik, hogy a saját szükségleteik háttérbe szorulnak. Ez sokszor nem is tudatosul bennük, csak akkor jelenik meg, amikor egy másfajta életmód lehetősége megcsillantja a szemüket.
Néhány tipikus alkalmazkodó szerep
1. Önmagát marcangoló – Kételyek között vergődik, mert minden területen maximalista akar lenni. Bűntudata van, ha dolgozik, és akkor is, ha a családjával van.
2. Vágyakozó – Tisztában van a vágyaival, de sosem jut el a megvalósításig. Másokat mindig maga elé helyez, sokszor hivatkozva a környezetére vagy az időhiányra.
3. Igás ló – Ő mindent visz. Dolgozik, háztartást vezet, gyereket nevel, miközben egyre kimerültebb. Nem panaszkodik, nem kér segítséget – inkább magát hibáztatja, ha valami nem működik.
Hogyan lépj ki a túlzott alkalmazkodásból?
A változás első lépése az, hogy felismerd: neked is vannak igényeid. Ezután meg kell tanulnod kifejezni és képviselni őket – akkor is, ha ez konfliktussal jár. A túlzottan alkalmazkodó emberek általában kerülik a vitát, hajlamosak inkább engedni. Pedig az egészséges konfrontáció elkerülhetetlen része a valódi önazonosságnak.
!
